
Követni valakit, mintaként tekinteni rá, fogódzót és iránymutatást jelent sokszínű és sokféle világunkban. Megfelelő példát állítani magunk elé magasabb célok felé visz, míg, ha rosszul választunk, tévútra vihet.
A gyermekek számára – akiknek még formálódóban van a személyiségük – talán még nagyobb biztonságot, és motivációt jelent a megfelelő példaképek kiválasztása.
Ebben az írásomban sorra veszem a szűkebb és a tágabb környezetből érkező minta-személyeket.
Szűkebb környezet
Miért fontos?
Brian Tracy szerint a hozzád legközelebb álló 5 személy átlaga vagy. Vagyis akikkel a legközelebbi kapcsolatban vagy, azok a legnagyobb hatást gyakorolják rád. Nem mindegy tehát, hogy kivel töltjük az időnket, és kivel cserélünk gondolatokat.
A gyerekek esetében 3 csoportot érdemes közelebbről is megvizsgálni. Ezek a következők: szülők, barátok, pedagógusok.
1. Szülők (te és a társad)
Egyik kedvenc mondatom: “Gyermeked téged másol!” Tőled szerzi az első információkat, tapasztalatokat a világról. Kiemelten fontos tehát a szülők világlátása, beállítódásai, élethez való hozzáállása a gyermek számára. Ez az ő első iránytűje a világ megismeréséhez.
Szeretettel ajánlom korábbi írásomat ehhez a témához: http://www.mesesonfejlesztes.hu/blog/peldakepp-allj-elotte/
2. Barátok
“Madarat tolláról, embert barátjáról.”
közmondás
Minél nagyobb egy gyerek, annál inkább meghatározó a kortárscsoport véleménye a számára. Éppen ezért kiemelten fontos foglalkozni azzal, hogy milyen barátok veszik körül. Persze ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan lemorzsoljuk róla a szerintünk nem hozzá illő barátokat. Hiszen ezt a “soha senki nem elég jó” hozzáállást a gyermekünk is megunja.
Sokkal jobb megoldás, ha szánunk időt a beszélgetésre, melynek során értékekről, aktuális problémákról beszélgetünk vele, és ennek kapcsán beszélünk mi is az óvodáskori és iskoláskori barátságainkról, és a jelenlegiekről. Esetleg korábbi rossz vagy jó tapasztalatainkról a barátság terén.
3. Pedagógusok
Hétköznaponként egy-egy nap akár 7-8 órát is tölthet a pedagógusok társaságában a gyermek, így igen fontos, milyen a kapcsolat a gyermek és az óvodában/iskolában dolgozó felnőtt között, illetve, hogy milyen értékeket közvetít az adott személy felé. Tudja-e motiválni? Tudnak-e minőségi, jó kapcsolatot kialakítani egymással? Meg tud-e nyílni felé? Kap-e tőle olyan útmutatást, amit hasznosíthat a saját életében?
Egy, a Facebook-on keringő, sokszor megosztott történet – Jack Kornfield A bölcs szív című könyvéből – tanulsága jut eszembe. Egy középiskolai tanárnő azt a feladatot adja diákjainak, hogy társaik jó tulajdonságait írják fel maguknak. Ezt összesítette névre szólóan, majd mindenkinek kiosztotta a saját pozitív tulajdonságairól szóló kis listát. Később kiderült, hogy a volt diákok mind kitüntetett helyen őrizték a saját listájukat.
Ez a történet jól példázza számomra, hogy a jó pedagógus jó értékeket közvetít. Ez a tanárnő megtanította észrevenni diákjainak másokban a jót, fontos útravalót adva az életükhöz.
Tágabb környezet
Gyakran olvasni olyan kutatásokat, amelyekből az derül ki, hogy a gyerekek példaképei között gyakran szerepelnek celebek, vloggerek, énekesek, sportolók stb. Az igaz, hogy mindenkitől lehet tanulni, de az egyáltalán nem mindegy, hogy mit. Ezzel persze nem azt akarom alátámasztani, hogy egy sikeres énekestől ne lehetne olyan dolgot ellesni, ami hasznos és értékes. Csupán arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy hogyan lehet szülőként okosan segíteni a gyereket a követendő minta kiválasztásában.
Hogyan segíts gyermekednek, hogy megfelelő példaképeket választhasson magának?
A beszélgetés megnyitja a kaput, hogy gyermeked beengedjen a világába. Óvatosan, tapintatosan kérdezve, valamint nagy figyelemmel, és elfogadással meghallgatva a válaszait, közelebb kerülsz ahhoz, hogy ki és mi példaértékű számára. Nem mindig könnyű ítélkezés nélkül elfogadni a választásait, de mindenképpen megéri.
A beszélgetés során érdemes feltárnod a te példaképeidet számára. Ez egyrészt azt üzeni neki, hogy bizalmas vagy vele, másrészt az őszinteségedet és a hitelességedet támasztja alá. Indokold meg, miért pont azokat a személyeket tartod követendőnek a magad számára. Ezzel mintát is nyújtasz neki!
Továbbá hasznos lehet, ha elviszed őt olyan helyekre, ahol példaértékű tettekkel, cselekedetekkel, személyekkel van lehetősége találkozni. Jó ötlet lehet egy segítő szolgáltatást nyújtó szervezetet megfigyelni például!
7 olyan ember, akik engem is inspirálnak…
1. Szilágyi Áron – kardvívó olimpiai bajnok
3-szor tette meg azt, amit magyar ember még soha… 3 aranyérmet nyert olimpián kardvívásban. (2012, 2016, 2021)
2. Galamb Alex – pék, a Sütni jó! Alapítvány kuratóriumi elnöke
Hátrányos helyzetű gyerekeket tanít értéket teremteni péksütemények formájában.
3. Csont Attila, és felesége, Noémi – üzleti mentorok
Óriási energiákat mozgósítanak meg azért, hogy a kezdő vállalkozókat megfelelő tudás átadásával készítsék fel a vállalkozói lét kihívásaira.
4. Máté Bence – természetfotós
Különleges fotók,különleges egyedi módszerek, és nagyfokú kreativitás.
5. Bartos Erika – író
Többgyermekes anyuka, és sikeres gyermekkönyvek írója.
6. Fördős Zé – gasztroblogger, a Street Kitchen házigazdája
Kreatív receptekkel mutatja meg, hogyan legyél otthonod sztárséfje. Óriási önbizalmat ad a konyhában.
7. Böjte Csaba – ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója
Példaértékűen segít az erdélyi, rossz körülmények között élő gyerekeken.
És végül egy könyv…
Egy olyan olvasnivalót ajánlok figyelmedbe, mely a példaképek témáját járja körül. Kádár Annamária Valódi példaképek című művében 13 magyar példakép mesébe ágyazott történetét osztja meg velünk.
Mit is kívánhatnék neked? Példakép(p) állj előtte!
Andrea